Szlovák-Lengyel túra kerékpárral 2. rész

Reggel felkeltünk frissen és üdén, nagyon jót aludtam, pékség felé vettük az irányt, de előtte kimentünk a kisbéri temetőbe, Gyuri ugyanis mint megtudtam Kisbérről származik. A temető egy elég érdekes hely, ott valahogy megnyugszik az ember, illetve furcsa érzés járja át, legalábbis engem. Mindez érzés mellett a reggeli napsütés már ekkor kezdte átmelegíteni testünket, sejtettem, hogy ma sem fogunk fázni.

Pékséget elhagyva a templomról és a lovas szoborról készítettem egy fényképet és nekiindultunk Komárom irányába. Alsóbbrendű utakon mentünk, forgalom szinte alig volt, a szembeszelünk ma is megérkezett, de ma már nem volt annyira zavaró, mint tegnap. Komáromig nyugodt utunk volt, csak egy útépítésbe botlottunk bele, ami miatt szalagon átbújva a “majd mi megmutatjuk szindrómába” estünk bele és a Komáromba bevezető többsávos főúton tök egyedül tekerhettünk, persze hamar rájöttünk, hogy az útépítő munkás nem véletlen mondta ne arra menjünk, mert az nekünk biztosan nem jó. Én bíztam Gyuri megérzéseiben, így mentem utána! Persze le kellett térnünk, visszafordultunk, emlékeztem egy szervízútra, ami átkötött a Komáromba bevezető útra, épp arra, honnan amúgy beértünk volna mi is, ha hallgatunk a segítségre. Lidl felé vettük az irányunkat, ugyanis a biciklis kesztyűmet sikeresen otthagytam szerintem a temetőben, anélkül pedig egyrészt leég a kézfejem, másrészt az izzadság sem könnyíti meg a marokváltást. Persze a Lidl kitérő nem jött be, Aldi nem volt, Decathlon is már jóval később Szlovákiában, így végül úgy döntöttem kesztyű nélkül tekerem le ezt a túrát.

Elértünk egy számomra fontos ponthoz, kerékpáros határátlépéshez. Többször jártam már küldöldön, de kerékpárral még soha. Ezért ez nekem nagy élmény volt, még akkor is, ha nyilván Gyuri magyar lobogója miatt az egyik Szlovák rednszámú autóból “anyád magyar” kikiabálás és mutogatás közepette tekertünk át a hídon. Gyuri ezért inkább zászlót összetekerte, ezt már otthon elhatározta, Szlovákiában nem lobogtatja. Nem kellemes dolog, de a történethez hozzá tartozik. Hozzáteszem egyből, hogy semmilyen atrocitás nem ért minket ez eseten kívül, sőt, kifejezetten kedvesek voltak velünk végig Szlovákiában és Lengyelországban is! De ne menjünk ennyire előre. Komárom főterén egy rögtönzött üzenetet küldtünk Biciklis Józsinak, majd folytattunk utunkat. A Vág-völgye volt a cél, hiszen Gyuri nem a szomszédba megy, a lábait és a kerékpárt is kímélte ahogy csak tudta, a lehető legsíkabb területen mentünk, amig lehetett.

Segítséget kértünk, mert úgy tudtuk végig megy kerékpárút a Vág gátján, de utólag kiderült, hogy szerencsénkre senki nem tudott ráirányítani minket, ugyanis a gát teteje földes,helyenként vasúti talpfás megoldással kerékpárút, ami nekünk semmiképp nem jó, szétrázott volna minket és a kerékpárt is, haladni pedig nem tudtunk volna. Keszegfalva, Gúta, Negyed, Vágfarkasd, Vágsellye irányába mentünk, be kell valljam ez a szakasz roppant mód unalmas, egyhangú volt, szó szerint alig vártam áttekerjünk rajta és kezdődjön valami izgalmas. Vágsellyén egy jó kis étteremeben menü jellegű ételt ettünk baráti áron, és rendkívül nagy adagot kaptunk.

Ebéd után a szokásos templomkeresés következett, mert ott enni, inni és aludni biztosan lehet, onnan senki nem fog minket elküldeni. Az evésen túlvagyunk, Gyuri pedig elálmosodott, így pihentünk a nagy melegben egy fél órát.

Szered előtt megálltunk egy szusszanásra, gps-t megnéztük, tekertünk tovább, Galgócig eltekertünk, ami 140km felett alakult második nap is, nem volt kevés ebben a melegben. Sokat frissítettünk, de én azt gondolom az estére Gyuri is megbékélt a távval és egy nyugodalmas éjszakát töltöttünk a festői tó partján. Első tervezett táborhelyünk szomszédságában egy horgász idős házaspár és az ő kissé “jókedvű” fia átinvitált minket magukhoz, de aztán végül is pár szó után, mi már fáradtan sátorba tértünk, és korán indultunk, nem sokat tudtunk beszélgetni. A srác szereti a magyarokat ezt mondta, és imád biciklizni, egy régi Cro mo vázas országúti kerékpárral volt ott, és másnap reggel is vele találkoztunk mikor már útra keltünk. A tó és a sátrazás itt azért jött be, azon kívül, hogy terveztük, mert a szálláshely 50 euro volt. A magyarok nem kedvelése egyébként itt is megmutatkozott, bár nem volt durva, de mielőtt az 50 euros szállást megtaláltuk vizet akartunk tölteni kulacsunkba, és hol máshol mint egy temetőben. (Utcai csap sehol nincs ezt jó ha tudjátok. Lengyel határhoz közel északon már láttam és közvetlen a magyar határnál, de egyébként nincs!) Az emberek nem segítettek iható-e a víz, pontosan tudták mit akarunk, hirtelen angolul is elfelejtettek, de ha más nem a kulacsból és a mozdulatunkból is kellett volna tudniuk mit akarunk. A végén translate fordítóba beírtam magyarul és szlovák nyelven mutattam a kérdést, “ez ivóvíz?”. Arra is azt mondták nem értik! Na mindegy inkább nem ittunk belőle, a tó előtt ezért vettünk egy jó hideg sört és fagyiztunk.

Az említett körülmények között sátrat állítottunk és azonnal nyugovóra tértünk!

Érzékeltessem Gyuri mennyire fáradt volt, esküszöm éjjel többször arra riadtam, hogy Gyuri Albán népdalokat énekel. Annyira fáradt voltam lusta voltam elővenni a telefonom felvenni, pedig így utólag nagyon jó lett volna, két dolog miatt. Egyrészt Gyuri nem hiszi el, másrészt szerintem világszenzáció volt, ahogy és amit énekelt. Ha érdekel titeket mit szólt Gyuri mikor másnap ezt elmeséltem neki olvassátok el a harmadik nap történéseiről szóló 3. részt is.