A jelem, avagy a monogrammom…

Ezzel a kérdéssel már korábban is foglakozhattam volna, de valahogy ez eddig elmaradt. Régóta szerettem volna egy saját kis logót, egy jelet, ami én vagyok, amit rá tudok tenni az általam készített tárgyakra. Györgyi Gábor barátom bátyja mint kiderült foglalkozik “logo”, ahogy ő fogalmaz jel készítésével. Györgyi Csabát így megkerestem emailon, sajnos azóta sem találkoztunk még személyesen, persze ahogyan lehetett már megköszöntem neki a saját jelet, amit kifejezetten nekem készített. Érdemes megnézni Csaba blogját, találhattok az oldalon sokminden érdekeset, de a jeleket feltétlen nézzétek meg itt: https://vendegszoveg.blog.hu/

Elkezdtünk beszélgetni, kérdezett rólam, és mindezek alapján több verzióból választhattam, de az első verzió lett a végleges, nem is kellett rajta gondolkodnom annyira megtetszett. Ez látható a poszt kiemelt képében. Az eredeti terv 2 pöttyel készült, akkor még feleségem és kisfiam szimbólumaként. Ma már hála istennek kislányom is van, így bővült a “piros pöttyök” száma. Ez egyébként így is volt tervezve, hogy az bővíthető legyen. És hogy mit is jelent a jelem? Beidézem Csaba mit írt le hozzá egy az egyben:

“HZS_01.jpg: alighanem igazad van, hogy néha az első gondolat a jó. Az első tervem a családneved első három betűjéből áll: HOR, ami a három pont (a családod három tagja, de ez bővíthető, s adja az Úr, hogy bővüljön is 😉 alatt kezdődik a H-val, amelynek vízszintes szárához kunkorodik az O, s ahhoz csücskösödik be a nagy R. A logó az asztronómiához is köt: kivehetsz belőle bolygót, rádiuszt, illetve szökőpálya-íveket is, de az egészben felismerhető egy madárfej is, ha nem is kifejezetten sólyom, de egy markáns madárfej csőrrel, szemmel. Ha még egy kicsit alaposabban szemügyre vesszük, a falevél forma még a fára, mint kedvenc anyagodra is utalhat. Amennyire megismertelek a munkáid stílusa, a soraid és a beszélgetésünk alapján, e logó kifejezi szabadság felé lendülő, nyitott, kreatív és a természet formái mögötti igazságot kereső személyiségedet. Emellett jól alkalmazhatónak is tartom ezt a tervet, mert fára égetve, fémre vésve, de más felületen is mutatja magát. A három eddigi terv közül nálam ez a favorit…”
Nálam is ez volt a favorit, és ez lett a jelem! Benne volt mindenem, a családom, a családnevem első három betűje, a solymászat (madár), a hobbi asztaloskodás (falevél), a természet szeretet (falevél), csillagászat (szökőpálya-ívek). Egyszóval minden klaffolt, jelenleg faragni szoktam a jelem, sajna még besütő rudam nincs.

 

Leave A Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük