Gravel őrület

Mi is az a gravel kerékpár. Nem néztem szándékosan utána, hogy ne keverjen be a saját gondolataimba. Én a saját szavaimmal leírva úgy tudnám elmondani, hogy terepen történő biciklizés koskormánnyal, kissé MTB geometriára hajazó vázzal, tárcsafékkel. Először nekem is hülyeségnek tűnt. Gondoltam ezt úgy, hogy már jópár hónapja van egy gravel bringám. Történt aztán, hogy elhatároztam, hogy tényleg gravelessítem a bicajt, azaz az addig felrakott sárvédőt, csomagtartókat levettem, a viszonylag keskeny gumit, hiszen a túrakerékpárom, ami időközben megépült tökéletesen ellátja a csomagos túráimat. Vettem tehát egy szélesebb 40-622 Mitas x-road gumit a kerékpáromra és elkezdtem terepre menni. Ebben az eddig sem kicsi kedvemet tovább erőstítette “csempegyűjtés”- erre most nem térek ki, akit érdekel a www.rideeverytile.com oldalon olvashat róla, talán egy későbbi cikkben írok majd róla – illetve kitaláltam egy másik témát, a kőkeresztek dokumentálását. De visszakanyarodva, is a jó a terepen gravellel? Nekem régebben volt MTB kerékpárom, igazásg szerint nem tudom pontosan megfogalmazni, gravellel valamiért nagyobb élmény nekem terepen tekerni. Mivel egyébként is országútizom ezért valószínű, hogy az üléspozíciót megszoktam, ezért kényelmesebb számomra igy menni terepen, illetve kiérve országútra lényegesebben gyorsabban tudok haladni, mint egy MTB-vel. A széles gumi kellően alacsony guminyomáson nagyon élvezhető terepen, minden percét élveztem, kivéve a hazaérés utáni kerékpár takarítást. A kerékpárom átalakulás előtt és átalakulás után. Vagányabb szélesebb gumival csupaszon, de terepen funkcióját tekintve is kényelmesebb.

Lehet van ebben egy divatőrület is, illetve el kell adni a kerékpárokat, nem tudom, egy tény, hogy semmivel nem hátrányosabb egy ilyen kerékpárral terepen menni, arról nem is beszélve, hogy azt megközelíteni és azt elhagyni ezzel sokkal gyorsabb.

Az utam egyébként azért sikerült ilyen jól, mert a kisfiammal melegíthettem be előtte:

Ármin kisfiam ne nőjj meg gyorsan mert akkor én is hamar megöregszem, de minél előbb menjünk együtt kirándulni kerékpárral!

Leave A Comment

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük